Kiállításunk háromdimenziós fényképeket mutat be: a fotók egy piros-kék "szemüveg" segítségével térhatásúvá válnak, a magasság és a szélesség két dimenziója mellett a mélység harmadik dimenziójával gazdagodnak. A felvételek témája igen változatos, közös bennük, hogy mindegyik eredetije egy sztereófénykép.

Ez a különleges fotográfia valójában kettő, egymástól kissé eltérő képből áll, amelyeket az emberi szem állásának megfelelõen két különböző szögbõl vettek fel ugyanarról a tárgyról. A képpár egy speciális szerkezetben, a sztereoszkópban szemlélve egyetlen térhatású képpé olvad össze a képnézegető tudatában.

A Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának és Felvinczi Sándor magángyűjteményének leglátványosabb, legérdekesebb, 1850 és 1918 között készült sztereófelvételei a digitális képfeldolgozás és az anaglif-eljárás segítségével, sztereónéző készülék nélkül válnak háromdimenzióssá, a látogatónak csak egy piros-kék papírszemüvegre van szüksége. Az anaglif-technika már több mint száz éve ismert külföldön és Magyarországon egyaránt, lényege, hogy a jobb és a bal szem helyzetének megfelelően felvett két képet úgynevezett kiegészítő – komplementer – színekkel (pirossal és kékkel) másolják egymásra. Az így kapott képet a kétszínű szemüveg segítségével, a kiegészítő színek hatásmechanizmusának köszönhetően, az emberi agy térben képes érzékelni.

A kiállítás bemutatja a sztereófényképezés történetének néhány eredeti kellékét is: fényképezőgépeket, sztereónéző készülékeket és sztereófelvételeket. Sztereófényképek már az 1840-es években készültek Nyugat-Európában és Magyarországon egyaránt. A 19–20. század fordulóján számos cég, például az amerikai egyesült államokbeli B. W. Kilburn Company (1865–1909), az Underwood & Underwood (1882–1923), valamint a német Neue Photographische Gesellschaft (1894–1922) gyártotta nagy mennyiségben és értékesítette világszerte a sztereófotókat. A képek olyan aktuális eseményeket örökítettek meg, amelyekről a sajtó tudósított, s az emberek fantáziáját, „vizuális kíváncsiságát” izgatták.

A nagy nemzetközi kiállítások, diplomáciai események, háborúk és természeti katasztrófák fotográfiái mellett sokakat érdekeltek az egyes országokat bemutató sztereófelvételek. Az urak körében keresettek voltak az aktokat, lenge öltözetű nőket ábrázoló képek is. Hazánkban a sztereófényképek a 19. század végén és a 20. század elsõ két évtizedében terjedtek el szélesebb körben. Ekkor a fotótechnika egyszerűsödése már lehetővé tette, hogy a hivatásos fényképészek mellett műkedvelő fotográfusok és magánfényképezők is próbálkozzanak sztereófotográfiák készítésével. A külföldi sztereófénykép-készítő és -forgalmazó cégek nagy példányszámban árusított felvételei Magyarországra is eljutottak, formálták a magyar fényképvásárlók, gyűjtők, fényképezők ízlésvilágát, s aktuális ismereteket közvetítettek a világ távoli tájairól. A térhatású képeket alkalmazták oktatási segédeszközként is. A sztereófotográfiák fénykora az 1910-es évek végén leáldozott, ekkorra már a képes magazinok és újságok, valamint a mozgókép, a film gyorsabban és lebilincselőbben tájékoztatta a nagyközönséget a világ történéseiről.

Sztereófényképek azóta is készültek és készülnek, számos magánfényképező ma is műveli a fotografálás e műfaját. A térhatás érzékeltetésére az anaglif-eljárást alkalmazzák napjainkban a tudományos életben (térképészet, űrkutatás) és a műszaki oktatásban; készülnek filmek, újságok és könyvek képmellékletei, valamint fotókiállítások ezzel a módszerrel.