Tisztelt Igazgatónő/Úr! Kedves Pedagógusok! |
|
|
A Koszta József Múzeum életében új fordulatot hozott a 2009-es esztendő. Részt vettünk és sikeres nyertesei között vagyunk a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében meghirdetett Múzeumok Mindenkinek - A múzeumok oktatási-képzési szerepének erősítése című pályázatnak.
Ezzel a pályázattal olyan lehetőséget kapott múzeumunk, amellyel még szélesebbre tárhatjuk kapuinkat mind a nevelési-oktatási intézmények pedagógusai, diákjai, mind pedig a Szentesen és térségében élő családok előtt.
Az eddig megszokott szakmai előadások, tematikus fórumok mellett múzeumi órák, órasorozatok, manuális foglalkozások tervezésével készültünk az új múzeumi „tanév” előkészítésére.
A nevelési-oktatási intézmények pedagógusainak egyre növekedő leterheltségét látva szeretnénk az ott folyó munka támaszai, segítői lenni. A hagyományos értelemben vett kultúraátadás során külön figyelmet szeretnénk szentelni annak, hogy a múzeum az átlagos kompetenciafejlesztés mellett a művészi értékek tudatos felismerésének beépülését, a néprajzi-történeti emlékek ismeretét és tiszteletét tevékenységekbe ágyazódva segítse.
Szívesen fogadjuk és várjuk a pedagógusok kéréseit egy-egy téma múzeumhoz kapcsolódó feldolgozásához, hiszen közös célunk a tanulást kellő motiváltsággal, eredményesen, örömmel végző fiatalok megnyerése, akik felnőttként ismerik, ápolják és védik kultúránkat. E gondolatok után szeretettel ajánlom figyelmükbe a 2009/2010-es tanév múzeumi, múzeumpedagógiai kínálatát.
Szentes, 2009. augusztus 31.
Dr. Béres Mária
múzeumigazgató
|
I. Múzeumi órasorozat |
|
|
Múzeumi órasorozat régészet témában, általános iskolások (alsó, felső tagozatosok), középiskolások, egyetemisták részére
- Régészet
- Miről mesél a múzeum
- Római kortól az Árpád-korig
- Az újkőkortól a középkorig -- anyagismeret
- Képzőművészet
- Képzőművészet szentesi alkotók műveinek tükrében
- Helytörténet
- Ami a történelemkönyvekből kimaradt
- Helytörténet és néprajz
- Alsópárttól a Felsőpártig
- Néprajz
- Hogyan éltek a szentesi emberek régen
|
II. Speciális múzeumi foglalkozások |
|
|
Speciális múzeumi foglalkozások sajátos nevelésű gyermekeknek (5--18 éveseknek) régészet, néprajz, helytörténet és képzőművészet témákban
- Iskolásoknak
- Minden lehetséges csak akarni kell
- Óvodásoknak
- Vár a múzeum
|
III. Műhelyfoglalkozások |
|
|
Műhelyfoglalkozások keretében a régészetből, néprajzból, helytörténetből és képzőművészetből merítve általános iskolásoknak és középiskolásoknak (7—18 éveseknek) a következő foglalkozásokat kínáljuk:
Időutazás az ősi foglalkozások körében.
|
IV. Környezet és természetvédelem szakkör |
|
|
Környezet- és természetvédelmi szakkör 5--14 éveseknek
|
V. Tematikus foglalkozások |
|
|
Tematikus foglalkozások.
-
Régészet
-
Miről mesélnek a szentesi határ leletei?
-
Néprajz
-
Elfelejtett ősi mesterségek
-
Régészet
-
A nagyberuházástól a régészeti feltárásig
|
VI. Szünidei foglalkoztató napok |
|
|
A 2009/2010-es tanévben a legaktívabb, legszerencsésebb gyermekek (7—18 évesek) ötnapos tábori foglalkozásokon vehetnek részt a Csallány Gábor Kiállítóhelyen – ingyen!
Időutazás terepen és a képzelet szárnyán
|
VII. Családi foglalkozások |
|
|
Játsszunk és ünnepeljünk együtt! címmel az együtt élő generációknak kínálunk kikapcsolódási, élményszerzési lehetőségeket a következő programokkal:
|
|